Horváth Rudolf Alapítvány

A Horváth Rudolf Alapítvány és kuratóriuma a háttérben továbbra is végzi áldozatos munkáját, és annak céljának megfelelően a támogatóink segítségével az élet minél több területén vállal segítség nyújtást a rászoruló munkavállalóknak. Jelenleg az alapítványnak 300 támogatója van és reméljük ez a szám még tovább emelkedni fog és további érdeklődők és segítők csatlakoznak hozzájuk, hogy a kitűzött céljainkat és a támogatottak körét folyamatosan bővíteni tudjuk.

Az alapítvány 2018 nyarán az Egri Törvényszék nyilvántartásába bejegyzésre került. Az alapítók Horváth Rudolf és Horváthné Pók Erika magánszemélyként alapították meg, és biztosítják a tőkét a működéshez azzal a szándékkal, hogy a hátrányos helyzetbe került munkavállalókat támogassák. Társadalmi munkában, tehát ingyenesen látja el tevékenységét az alapítvány minden kuratóriumi tagja, és az összes bevételt a rászorulók támogatására fordítjuk, az alapításkor meghatározott elhatározások és célok mentén.

Legfontosabb célokként az Alapítványunk munkájából a következő felsorolásban szereplő hármat emelhetjük ki, de ezeken kívül szerepet vállal még hátrányos helyzetűek szakmai továbbképzésének és rászoruló családok szabadidejének kulturált eltöltésének és sporttevékenységek támogatásában is.

Szociális támogatás, segítségnyújtás a rászorulók, hátrányos helyzetben lévők részére

Az alapítvány segítséget nyújt a nehéz helyzetbe került munkavállalóknak és családtagjaiknak. Támogatja a rászoruló munkavállalókat annak érdekében, hogy keresőképtelen állapotuk idejére jövedelem kiesésük részben pótlásra kerüljön. A munkavállalók és családjaik haláleset, vagy baleset esetén is támogatásban részesülhetnek.

A balesetek részeseinek segítése és keletkezett kárainak, fizetési kötelezettségeinek enyhítése

Az önhibájukon kívül bekövetkezett balesetből eredő anyagi jellegű károk, gyakran jelentősen meghaladhatják a résztvevők lehetőségeit, ilyenkor támogatást az Alapítványunk nyújt a nehéz helyzetbe került munkavállalóknak.

Egészségvédelem és az egészségmegőrzését célzó kezdeményezések

Támogatjuk a munkavégzés melletti egészség megőrzését célzó kezdeményezéseket, és az egészségi állapot védelmét és megromlása esetén javítására irányuló célok megvalósítását. Továbbá támogatjuk a rászoruló munkavállalókat az orvosi kezelésük és gyógyszereik költségeihez való hozzájárulással.

Az alapítvány története során már több millió forinttal segítette a rászorultakat és családjaikat, csak az idei évre 3 millió forintot meghaladó támogatási összeg kiosztása prognosztizálható.

Az eddigi története során a legnagyobb összegű támogatást ítélte meg az alapítvány egy szomorú haláleset kapcsán, amikor egyik kollégánk hirtelen veszítette életét külföldi útja során. Az esetet megelőzően senkinek sem volt tudomása arról, hogy bármilyen problémával küzdött volna néhai kollégánk, aki Spanyolországi útján lett rosszul, és sajnos ő már nincs közöttünk, váratlanul vesztett életét egy távoli országban. Az ő hazaszállítása a családja számára és a mi számunkra is rendkívül fontos feladat volt. A költségek jelentősek voltak, a számla milliós nagyságrendre duzzadt, és az alapítvány által nyújtott anyagi segítség nélkül sem a család, sem az ismerősök nem tudták volna ezt a terhet vállalni. A hazahozatallal járó feladatok megszervezése és a kapcsolatos adminisztrációs ügyintézés több mint három hétig tartott, és az alapítvány tagjai minden erőfeszítést megtettek, hogy mielőbb megoldást találjanak. Időközben szerencsére több segítőkész kolléga jelentkezett és támogató, akik az ügy mellé állva mind anyagilag, mind saját munkájukkal hozzájárultak a közös sikerhez és a család megnyugvását jelentő végső nyughelyre helyezés lebonyolításáról.

Ezenkívül további nagy összegű támogatást juttattunk el egy betegségben szenvedő, és külföldi orvosi kezelésre szoruló beteg részére, és kollégánk gyermekének költséges és önfinanszírozású gyógyszereinek beszerzésében közreműködve is segítséget nyújtottunk, illetve halálesetek kapcsán nyújtottunk támogatást és a temetkezési költségeket részben, vagy egészben vállaltuk át.

Tudjuk, hogy segítségből sosem elég, és igyekszünk még többet tenni. Számtalan helyzet előfordulhat az életben, amikor önhibáján kívül szembesülhet az ember egy megoldhatatlannak látszó problémával. Gyakran minden próbálkozás ellenére, önerőből megtalálni a kiutat túl nehéz, szinte lehetetlen. A Horváth Rudolf alapítvány azért jött létre, mert tudjuk ilyenkor a külső segítség az egyetlen megoldás, és mi azért dolgozunk és szólítunk fel mindenkit az adakozás és hozzájárulás fontosságára, mert a közösség összefogása lehet egyesek számára az utolsó mentsvár, és bármelyikünk szembesülhet bármikor ilyen nehézséggel.

 

Kérjük, ha ön is került már nehéz helyzetbe, és egyetért velünk abban, hogy ilyenkor gyakran csak az összefogás és a közös támogatás jelent megoldást, akkor csatlakozzon támogatóinkhoz és segítsen velünk a rászorulókon, hogy még több szomorú történetnek lehessen boldog vége a közös összefogásunk által.

További információkért vegye fel velünk a kapcsolatot a következő e-mail címen:

A Horváth Rudolf Közhasznú Alapítvány adatai:

Székhely: 3000 Hatvan, Robert Bosch út 3.

Nyilvántartási szám: 10-01-0001166

Adószám: 19037370-1-10

Bankszámlaszám: CIB Bank / 10700299-70812671-51100005


Vállalati találkozó Mátrafüreden

Az elmúlt időszakban kevés lehetőségünk akadt arra, hogy közösségi eseményt szervezzünk leginkább a Covid járvány szigorú korlátozásai miatt. Idejét láttuk viszont annak, hogy megszervezzük a lehetőségét annak, hogy kollégáink kötetlenül tölthessenek együtt egy délutánt.

A legtöbben a Hatvani és Gyöngyösi telephelyről érkeztek, de a rendezvény látogatása a Nyírbátori és Hegyeshalmi logisztikai központokban is meghirdetésre került, a távolság miatt azonban megértjük, egy röpke délután kedvéért nem volt mindenkinek lehetősége elutazni hozzánk.

A találkozó lebonyolításához a Mátrafüredi Avar Hotelben biztosított volt az étel, az ital és a muzsika, illetve a bowling pályán és a csocsó aszalnál is lehetőség adódott a kikapcsolódásra. A napozni vágyók kényelmes kanapékon helyezkedhettek el, és a lehullott pár csepp eső után lehűlt levegőn folytathatták a beszélgetést.

A szervezésben közre játszó és az eseményen szintén résztvevő Horváth Rudolf és Horváthné Pók Erika ügyvezető igazgatók egyhangúan elmondták, hogy a céljuk, hogy hosszútávon sikeres csapatot alkossunk együtt.

A megjelent kollégákat Simonyai Ambrus értékesítési vezető egy rövid beszéddel köszöntötte, majd Horváth Rudolf vette át a szót és elmondta, hogy hálás azoknak akik eljöttek, és hozzájárultak a közösen töltött délután hangulatához, illetve a helyszínről üdvözölte a vállalat közel összesen 800 kollégáját.

Az összefogás és csapatmunka kiemelt fontosságú a vállalatunknál. Az erős csapat tesz minket kiemelkedővé és hatékonnyá. A rendszeres és kommunikáció elengedhetetlen a munkafolyamatok precíz végrehajtása érdekében. Az összetartó csapat ismérve, hogy közvetlenek egymással, őszinték és támogató környezetet hoznak létre, minden tényezőt kizárnak, ami az információ áramlásnak gátat szabhat. Tudják, hogy csak az jelent számukra igazán problémát, ha valamiről kevés információval rendelkeznek. Rendszeresen egyeztetnek, és a közös munkában egymást segítik.

Családi vállalatként, a környezet, a hangulat és a kommunikációs folyamatok a közvetlen kapcsolatokra alapszik. Igaz, már 800 kollégánk dolgozik 4 különböző telephelyen és sofőrjeink több mint 300 járművel járják az utakat, de ez mégsem olyan nagy szám, hogy ne legyen meg a lehetősége, hogy megismerjük és többet megtudjunk egymásról, és ezen ismeretek birtokában a kommunikációs folyamatok hatékonyságát kiemelkedő szinten tartsuk. Azt szeretjük látni, ha a kollégák bizalommal fordulnak egymás felé és megértéssel, illetve egymást segíteni tudják a közösség és az egyén fejlődése érdekében, ami hosszútávon felbecsülhetetlen értéket jelent közösségünk számára.

Az utóbbi időszakban több akadálya volt a most megrendezetthez hasonló közösségi események szervezésének, de természetesen a jövőben, amikor alkalom és lehetőség adódik rá, továbbra is elkötelezettek vagyunk a kollégák összetartását erősítő rendezvények megszervezése mellett.

Köszönjük mindenkinek, aki eljött és a közösséget erősítette. Nagyon reméljük, hogy mindenki jól érezte magát, és a legközelebbi alkalommal is számíthatunk rátok! Legközelebb várunk mindenkit, aki ezúttal nem tudott eljönni!