Az első tehergépjárművünket 1986-ban vásároltuk meg, ekkor kezdődött el pályafutásunk az árufuvarozás tevékenységi körben, és pár évvel később már nemzetközi szállítási feladatokat is vállaltunk. A Horváth Rudolf Intertransport Kft. megalapítása 1995-ben történt meg, és máig magyar tulajdonban lévő vállalkozás, a tulajdonosok Horváth Rudolf és felesége Horváthné Pók Erika. Mostanra több mint 320 szállító járművet üzemeltetünk, és logisztikai és egyéb célú ingatlanjaink alapterülete meghaladja a 110.000 négyzetmétert, vállalatunk ezáltal már összesen 630 dolgozónak biztosít stabil hátterű munkahelyet.

Főbb tevékenységi köreinkbe a nemzetközi szállítmányozás, széles spektrumú logisztikai szolgáltatások nyújtása és személyszállítás tartozik. Országszerte összesen már négy különböző telephellyel és logisztikai központtal rendelkezünk, lefedve számos régiót és települést, szolgáltatást nyújtva helyi és nemzetközi vállalatoknak egyaránt. Központi irodánk Hatvanban található az M3-as autópálya közvetlen szomszédságában, és gyöngyösi, nyírbátori, hegyeshalmi logisztikai központunk is hasonlóan kiváló megközelíthetőséggel bír. Fontos szempont továbbá, hogy forgalmas és színes, számos vállalkozásnak helyet adó környezetben helyezkednek el telephelyeink, és számos partneri kapcsolatot ápolunk a régióban üzemelő cégekkel.

A vállalat által nyújtott kiemelkedő színvonalú szolgáltatások fenntartása és partnereink egyre magasabb szinten történő kiszolgálása érdekében folyamatosan monitorozzuk saját teljesítményünket és vevőink elégedettségét rendszeresen mérjük. Munkatársaink véleményét rendszeresen meghallgatjuk, és a vállalat fejlesztésére irányuló kezdeményezéseket támogatjuk. Felelősséget vállalunk az általunk nyújtott szolgáltatásokért, kollégáink iránt és környezetünk, illetve a társadalom iránt, törekvéseink egy hosszútávon fenntartható és kiemelkedő eredményeket felvonultató vállalat irányába mutatnak.

Vállalati kultúra és értékrend


Már a kezdetektől a legfontosabb értékteremtő tevékenységnek a kemény és szorgalmas munkát tartottuk. Az alapvető társadalmi normáknak és értékrendnek megfelelve becsületesen, kitartóan, céltudatosan és aktívan tennünk kell és teszünk azért, hogy hasznos szolgáltatásokat nyújtsunk, amivel értéket állítunk elő és amivel legjobban szolgáljuk partnereinket. és Azt várjuk el magunktól és kollégáinktól, hogy a közös érdekeink szolgálatában a képességeik és tudásuk hatékony kihasználásával végezzék el feladataikat és kreatív és kritikus szemlélettel vizsgálják az előttünk álló lehetőségeket. Olyan szabályokat alkotunk és olyan környezetet teremtünk, amelyek lehetővé teszik a kiemelkedő teljesítmény és újdonságnak számító ötletek támogatását és érvényesülését. Célunk a hosszútávon fenntartható és hatékony működés, ami biztosítja partnereink számára az elvárt minőségű szolgáltatást és kollégáink számára a biztos hátteret, stabil munkahelyet.

Tulajdonosaink karitatív tevékenységei


Vállalatunk tulajdonosai magánszemélyként és karitatív célból alapítványt hoztak létre elsődlegesen a hátrányos helyzetbe került munkavállalók támogatása érdekében. Az alapítvány célja a támogatás nyújtás a betegségből eredő kereset kiesés enyhítésére, vagy önhibájukon kívül, például balesetből eredő kártérítés fizetési kötelezettség tekintetében.

Timeline


1986


Az első teherszállító gépjármű beszerzése és az áru fuvarozás megkezdése


1992


Az áru fuvarozási szolgáltatás nemzetközi színtérre való előre vitele


1995


Megalakult a Horváth Rudolf Intertransport Kft.


2000


Gyöngyösi székhelyű telephelyünk kialakítása


2003


Gyöngyösi logisztikai központ raktárcsarnokának átadása


2007


Logisztikai szolgáltatások elindítása Hatvanban


2010


Cégközpont Hatvanba helyezése


2017


Cégközpont teljes felújítása, telephely fejlesztés


2018


Logisztikai központ létrehozása Hegyeshalomban


2019


Hegyeshalmi logisztikai központ átalakítása és fejlesztése


2021


Hegyeshalmi logisztikai központ átalakítása és fejlesztése


2022


Hatvani logisztikai park fejlesztése, bővítése

Árbevétel

14milliárd

Létszám

630

Szállítójárművekszáma

450db

Logisztikaialapterület

110.000m2

PARTNEREINK


Magyar vállakozás

Alapítva 1995-ben

TOP100 vállalat