Túl az egy millión: útjaink hősei a volán mögött
2006 júliusától cégünk megbecsült alkalmazottja
A Horváth Rudolf Intertransport Kft. csapatának minden tagja különleges, de vannak, akik kiemelkednek a rendkívüliséggel.
Sztrik János, aki 2006 óta vezeti hűségesen a cég kamionjait, nem csupán egy sofőr a sok közül. Története inspiráló példája annak, hogyan válhat valaki a hivatása mesterevé.
Több mint 2,5 millióbalesetmentes kilométer
János útja a Horváth Rudolf Intertransport Kft-nél 2006. július 14-én kezdődött, és azóta több mint 2,5 millió balesetmentes kilométert tett meg. 2017 óta, a mostanáig eltelt idő alatt, 1 millió 3000 kilométer került bele kamionjába, mindezt olyan precizitással és odafigyeléssel, amely minden elismerést megérdemel.
2017 óta egy kamionnal
A napokban János egy új Scania kamion kulcsát vehette át, ami nem csak a cégünk, de a saját elhivatottságának és professzionalizmusának is elismerése.
Aki szereti a munkáját, az abban nem csak jó, hanem kiváló. János története ezt példázza minden kilométeren, amit megtett.
1.003000MEGTETT KILOMÉTER
A szenvedély útja: Egy kamionos elismerése
Egy kis faluban, ahol az Ifák robogtak az utakon, már 7 éves korában tudta, hogy a sofőrök világa az, ahová tartozik. Azok a korai évek, amikor áhítattal figyelte a nehéz járművek minden mozdulatát, meghatározták János útját. Már gyermekként eldöntötte, hogy ha felnő, ő is a volán mögé ül, hogy részese lehessen annak a szabadságnak és kalandnak, amit a kamionozás ígért.
A cégünk büszke rá, hogy olyan emberekkel dolgozhatunk együtt, mint János. Az ő szenvedélye és hivatástudata mutatja meg, hogy aki igazán szereti és tiszteli a munkáját, az képes a legmagasabb szinten teljesíteni. Az új Scania kamion átadása csupán egy állomás ezen az úton, de minden bizonnyal nem az utolsó.
Karácsonyi üdvözlet és idei híreink összefoglalva
Nagyon boldog karácsonyt és kellemes ünnepeket kívánunk önnek és kedves családjának!
Az évnek ennek időszaka a békéről, a szeretetről és a háláról szól. Megemlékezünk mindarról a jóról, ami eddig történt velünk, és várakozással tekintünk a jövőbe. A boldog pillanok és a szomorúak is mind tanítanak nekünk valamit, és gyakran azt, hogy az összetartozás és a család a legfontosabb dolgok a világon. Tisztelettel tekintünk azokra, akik egész évben kitartóan dolgoztak a kihívásokkal megküzdve azon, hogy a saját családjuk számára teremtsenek értéket és boldogságot, és azon is, hogy olyan közösséget formáljunk, ahol az egymás kölcsönös tisztelete, az összetartás, és a csapatmunka képzi a legfontosabb értékeket.
Szeretnénk pár mondatot szentelni arra, hogy köszönetet mondjunk
Köszönjük minden kollégánknak az egész éves munkáját és hozzájárulását a vállalat működtetéséhez. Családi vállalatként az elmúlt 30 éves időszakra visszatekintve, szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy immáron négy különböző telephelyünkön, Magyarország és az Európai Únió úthálózatain közlekedve összesen 704 kollégánkkal dolgozunk együtt a vezető logisztikai színvonalhoz szükséges feladatok közös teljesítésén.
Nagyra értékeljük tehergépjármű vezető kollégáink kemény munkáját. Ugyanis Ők azok, akik biztonságban szállítják a nemzetgazdaságok mozgásban tartásához szükséges árukat. Nem a legkönnyebb, de az egyik legfontosabb feladatot választották maguknak. Mert nélkülük semmi sem mozdul. Összesen idén 50.177 fuvarfeladatot teljesítettünk és 33.570.100 kilométert tettünk meg szerte Európában.
Nagyra értékeljük buszvezető kollégáink kemény munkáját. Az utasok kényelme és biztonsága az elsődleges számukra, ami rendkívül felelősségteljes feladat, de a nehézségek között is helyt állva biztosították idén a rengeteg munkába járó dolgozó mindennapi közlekedését, és összesen 3.215.180 kilométert tettek meg.
Nagyra értékeljük a logisztikáinkon dolgozó kollégáink kemény munkáját. A gyakran hatalmas mennyiségű és sűrűn beérkező rakományok precíz átvizsgálása és adminisztrálása illetve szigorú rakodási utasítások teljesítése nehéz terhet jelent, ami idén összesen 51.360 kamion fogadását és 1.053.504 paletta áru mozgatását jelentette összesítve a négy telephelyünk logisztikai csarnokaiban.
Nagyra értékeljük a központi irodánkban dolgozó kollégáink kemény munkáját, vagyis köszönjük az adminisztrátoknak, a fuvarszervezőknek, az irányítóknak, az ellenőrőknek, a pénzügyeseknek, bérügyeseknek, a számlázóknak, a könyvelőknek, és informatikusoknak, titkárnőinknek és nem utolsó sorban recepciósunknak az idei évben nyújtott kiemelkedő teljesítményüket.
Nagyra értékeljük a műhelyben és autómosóban dolgozó, a karbantartásért és takarításért, kertészetért felelős, a konyhán dolgozó, a portán és biztonsági szolgálatnál dolgozók, és az infrastruktúránk rendezetten és műszakilag kifogástalanul tartásában szerepet játszó kollégáink kemény munkáját.
Külön köszönjük még idei munkájukat a Horváth Rudolf Alapítvány dolgozóinak és kurátorainak, akikre minden hátrányos helyzetbe került rászoruló számíthatott, és áldozatosan keresték a megoldást és nyújtottak segítséget több mint 20 esetben és biztosították az anyagi támogatást 4 millió forintot meghaladó mértékben.
Hálásak vagyunk partnereinknek a hogy bizalmat szavaztak nekünk
Köszönjük partnereinknek az egész éves együttműködésüket. Bízunk benne, hogy nagyban tudtunk hozzájárulni idén is céljaikhoz és fejlődésükhöz szolgáltatásainkkal. A megbízhatóság és stabilitás fontos értékek számunkra, és azt szeretnénk biztosítani, hogy hosszútávon kiszámítható módon szolgálhassuk továbbra is partnereink érdekeit és fuvarozási, logisztikai illetve személyszállítási igényeik teljesítését kifogástalan megelégedésükre végezzük.
Kíváncsi idén a vállalatunknál történt eseményekre? Híreink nagyvonalakban:
A karácsony a szeretetről és összetartozásről szól, együtt ünnepeltünk kollégáinkkal és családjaikkal
Imádjuk az év ezen időszakát, kitisztítottuk a cipőinket, kidekoráltuk a telephelyünket és feldíszítettük a karácsonyfát. Természetesen mint minden évben így ezúttal is meglátogatott minket a Mikulás és több száz értékes ajándékot hozott el azoknak, akik idén is a jó gyermekek listáján szerepeltek. Kollégáink, családjuk és gyermekeik így ismét jó hangulatban tölthették közösen az évvégét, hangos énekszó és vidám nevetés szűrődött ki a rendezvény helyszínéül szolgáló logisztika épületből. Kicsik és nagyok sorban mutatkozhattak be személyesen a Mikulásnak és súghatták meg neki legféltettebb kívánságaikat, majd vehették át névreszóló ajándékukat, remélhetőleg egy életre szép emléket okozva.
A vállalati karácsonyi ünnepséget rövid videóban mutatjuk be:
Karácsonyi üdvözletünk a Hatvani Telephely dolgozóitól
Szeretnénk a Hatvani Központi Iroda dolgozói nevében a tulajdonos ügyvezetőknek Horváth Rudolfnak és Horváthné Pók Erikának, továbbá minden kollégánk családjának és minden partnerünknek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánni! Mindannyian hálásak vagyunk, hogy egy ilyen nagyszerű csapat részesei lehetünk, ezért összegyűltünk, hogy közösen küldjük el jókívánságainkat. Természetesen ezután még mindenki visszatért a munkához, és zökkenőmentesen zártuk az év utolsó napjait!
Vállalatunk fejlődésének alapját az értékrendünk adja
Már a kezdetektől a legfontosabb értékteremtő tevékenységnek a kemény és szorgalmas munkát tartottuk. Az alapvető társadalmi normáknak és értékrendnek megfelelve becsületesen, kitartóan, céltudatosan és aktívan tennünk kell és teszünk azért, hogy hasznos szolgáltatásokat nyújtsunk, amivel értéket állítunk elő és amivel legjobban szolgáljuk partnereinket. és Azt várjuk el magunktól és kollégáinktól, hogy a közös érdekeink szolgálatában a képességeik és tudásuk hatékony kihasználásával végezzék el feladataikat és kreatív és kritikus szemlélettel vizsgálják az előttünk álló lehetőségeket. Olyan szabályokat alkotunk és olyan környezetet teremtünk, amelyek lehetővé teszik a kiemelkedő teljesítmény és újdonságnak számító ötletek támogatását és érvényesülését. Célunk a hosszútávon fenntartható és hatékony működés, ami biztosítja partnereink számára az elvárt minőségű szolgáltatást és kollégáink számára a biztos hátteret, stabil munkahelyet.
Ezúton kívánunk minden kollégánknak és partnerünknek békés, boldog karácsonyt és sikerekben gazdag új évet!
Horváth Rudolf & Horváthné Pók Erika
A hiányzó láncszem, vagyis a sofőr hiány hatása a gazdaságra
A mai napon részt vettünk a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) által közösen megrendezett szakmai konferencián, amelynek címe „Kincs, ami nincs!” és témája a súlyos gépjárművezető hiány volt.
A hazai fuvarozási ágazatban működő és élvonalba tartozó vállalatok képviselő között, mi is felkérést kaptunk arra, hogy beszámolót és előadást tartsunk meglátásainkról a szakma kihívásai kapcsán. Úgy gondoljuk, hogy 30 év tapasztalattal és kellő rálátással rendelkezve az iparágra, reális képet tudtunk mutatni a konferencia fő témájaként szolgáló munkaügyi kérdésekkel kapcsolatban.
A vállalatunk részéről felszólaló Simonyai Ambrus (Key Account Manager) prezentációjában bemutatta fő ágazatainkat és aktuális foglalkoztatási számainkat. Az előadás fő témaköre viszont a fuvarozói iparág versenyképességének a növelésére vonatkozó ötletek és javaslatok felsorolása volt, vagyis a megoldás keresés a gépjárművezető hiány orvoslására, és a szakma népszerűsítésére.
A munkaügyi helyzet kapcsán elmondtuk, hogy mi szeretünk a fiatalokkal dolgozni, és biztosítjuk a tapasztalattal nem rendelkező, de már jogosítvánnyal és képesítéssel bíró pályakezdő hivatásos sofőrök betanítását. Lehetőség van vállalatunknál a fiatal sofőröknek gyakorlatot szerezni, garázsmesteri szolgálatunknál a gépkocsik mozgatását és manőverezését elsajátítani, és biztonságos környezetben megtenni az első kilométereket. A már minimális gyakorlattal rendelkezők, tapasztaltabb kollégáink mellett négykezes járatokon, és egyénileg belföldi járatokon tágíthatják szakmabeli ismereteiket. A kollégáink mielőbbi előre lépését azzal is segítjük, hogy például az ADR tanfolyam és további képesítések megszerzésének költéségét átvállaljuk.
A jogosítvány megszerzése egyre magasabb anyagi terhet jelent a pályán elhelyezkedni kívánók számára az oktatási díjak folyamatos emelkedésével. A korábban az OFA Nonprofit Kft. szervezésében támogatott képzéseken résztvevő sofőrök közül, közel 100 fő fiatal pályakezdőt támogattunk és biztosítottunk számukra ösztöndíjat. Célunk és szándékunk, hogy a szakmát választók száma növekedjen, ennek érdekében már hoztunk korábban is áldozatokat, és amint már említettem, jelenleg is foglalkozunk szakmai felkészítéssel és betanítással.
Támogatjuk a kezdeményezést, hogy a Gépjárművezető mint szakma kerüljön elismerésre, ami vonzóbbá teheti azt, a fiatal pályaválasztók számára. Elképzelhetőnek látjuk, hogy a felnőttképzés keretein belül, vagy akár nappali tagozaton megszervezett állam által részben (-és önköltséges), vagy teljes egészében finanszírozott tanfolyamok népszerűsége magasabb lehet a jelenlegi számoknál, és a képzés minősége is magasabb lehet.
Azt reméljük, hogy ennek a konferenciának is köszönhetően nagyobb figyelmet nyernek az ágazat problémái és azon belül az utánpótlás képzés és a fiatal pályakezdők támogatásának kérdése, illetve sok más lehetőség is felmerülhet a fuvarozási ágazat fejlesztése érdekében.
Magyarország jelentős előnyre tehet szert akkor, ha ezen szektor számára biztosítani tudja a fejlődéshez szükséges feltételeket, vagyis a konferencia fő témájaként kitűzött gépkocsivezető hiány megoldását mielőbb megtalálja. Hisszük, hogy a fejlesztésre szánt munkánknak köszönhetően a versenyképességünk és kapacitásunk nagyban növelhető és ez a Magyar nemzetgazdaság szempontjából sem elhagyagolható.
A résztvevők összhangban számoltak be a problémák súlyosságáról, és mindannyian elkötelezettek a megoldás megtalálásában és javaslatokat is megfogalmaztak a két szakmai szervezet kezdeményezésével.
A rendezvényről és a szakmai kezdeményezésről bővebben olvashat a NIT Hungary weboldalán:
Milliárdos adóbevételtől eshet el az államháztartás – súlyos a gépjárművezető-hiány
Készenléti pótkocsi a folyamatoptimalizálás érdekében
A készenléti pótkocsi egy a fuvarozó vállalat, vagyis jelen esetben a HRI tulajdonában és üzemeltetésében lévő pótkocsi, amelyet a megrendelő telephelyére szállít és egy megjelölt területen, zónában helyez el. A funkciója, a logisztikai folyamatok megkönnyítése, hiszen gyakran a rakodási folyamat bonyolultsága függvényében, és a raktározási igényekből fakadóan gazdaságosabbá teszi használata a vállalat folyamatait. A fuvarozásban résztvevő személyzet így idejét nem a rakodás lebonyolításával köti le, hanem az előkészített pótkocsit egy előre meghatározott helyről szállíthatja el, közben a megpakolt készenléti pótkocsit egy üresen állóra cserélve.
Megszokott procedúra, hogy a logisztikával megbízott vállalat, vagyis a HRI biztosítja partnere számára a személyzetet, és egy az üzemben használt gépjárművet, ami a készenléti pótkocsikat mozgatja és a rakodás helyétől, a készenléti helyre állítja őket.
A készenléti pótkocsi a magas volumenű szállítási igényű vállalatoknál, vagy abban az esetben lehet hasznos, amikor rendszeres, állandó és fix szállítási feladatokat szükséges teljesíteni. Kiszámíthatóbb tranzit idők és hatékonyabb működés. Emellett maga az üzem számára is előnyökkel járhat a készenléti pótkocsik használata, akár az alapanyagok tárolására és azok meghatározott időpontban történő berakodására, illetve a késztermékek tárolására is, amelyek nem foglalják az üzemben a helyet a szállításig, hanem a pótkocsira rakodva a készenléti helyükön várják a meghatározott időpontot, amikor a fuvarfeladat megkezdődik.
Felsorolhatjuk még érvként azon speciális alkalmakat, mint az ünnepek, a leállások, sztrájk, időjárási körülmények, amelyek megnehezítik a logisztikai folyamatokat és szállítások lebonyolítását is, ilyenkor is nagy haszonnal járhat a már előkészített és rendelkezésre álló pótkocsik biztosítása.
Széleskörű és elterjedt gyakorlat mára az e-kereskedelemben, az autóiparban, és több gyártás támogatással kapcsolatos szektorban, a készenléti pótkocsik használata. Cél a folyamatok gyorsítása és az optimalizáció, hogy a lehető legkevesebb állás idővel történjen meg a szállítás.
Fontos azonban elmondani, hogy szerződéskötéskör figyelembe kell venni a termékek tárolási igényletét, és a rakodás módját és egyéb feltételeket, továbbá a felelősség kérdése is írásban kerül rögzítésre, mivel a gépjármű sofőr a rakodás időpontjában nem tartózkodik a helyszínen.
A készenléti pótkocsi szolgáltatásnak lehet havi vagy akár napi díja, de rugalmas szolgáltatásainknak köszönhetően akár a részét képezheti a fuvarozási szolgáltatásnak is munkanapokra leosztva. A partneri együttműködés haszna egy logisztikai nagyvállalattal, hogy rendelkezésünkre áll a szükséges eszközpark, hogy ilyen jellegű szolgáltatásokat is képesek vagyunk ajánlani megbízóinknak, és készen állunk akár a beruházásra is az igényeik teljes kielégítése érdekében.
Érdekesség lehet, hogy bizonyos esetekben hűtő / fűtő egységgel felszerelt, vagyis temperált belső hőmérsékletű félpótkocsit igényelnek tőlünk, és természetesen ez a konstrukció is rendelkezésre áll a készenlétbe helyezésre, általában akkor van rá szükség, ha gyártói előírás a meghatározott hőmérsékleten történő tárolás. Hasznos információ lehet, hogy a hőmérséklet szabályzás akkor is működik, amikor vontató nincsen rákötve a pótkocsira, az elektromos áram ellátást akkumulátor biztosítja.
Megérkeztek az első DAF XF 480 kamionok
Büszkén mutatjuk be flottánk legújabb autóit, ez az első négy kamion reprezentálja idei beszerzésünket. Ők már a telephelyünkön feltankolva várják, hogy megkezdhessék első útjukat. Nagyon megnyerő az új dizájn, sokat fejlődött az utóbbi generációhoz képest technikailag is, és kényelmesebbé is váltak. Folyamatosan fejlődünk és fejlesztünk annak érdekében, hogy a leghatékonyabb és legkörnyezetbarátabb eszközökkel rendelkezzünk a munkához, és habár szeretünk minden érdekes újdonságot és extrát, de leginkább a biztonsági felszerelések kápráztatnak el, amelyek biztonságos utazást garantálnak kollégáinknak.
Az első négy darab megérkezett és további harminchatot vehetünk át a következő hetekben ebből a gyönyörű legújabb szériás DAF XF 480 vontatóból. Idén is fontos szempontnak tartottuk, hogy a jelenlegi flottánk legrégebbi autói helyére újakat tudjunk üzembe állítani, és a modern technológiáknak köszönhetően környezetbarátabb, alacsonyabb fogyasztású és biztonságosabb autókkal tudjunk továbbra is szállítmányozni.